Magyar Péterék svájci bicska kérdőívet csináltak, csak éppen arra nem jó, amire szánták

Egy országos lefedettségű adatbázist szerettek volna, benne névvel, címmel és telefonszámmal, hogy pl. ki akar háborúzni Ukrajnáért és ki nem.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is keresi azt a személyt, valamint házaspárt, akik a másik ember boldogulásáért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein.
Hétköznapi hősök, láthatatlan jóakarók, önzetlen segítők. Emberek, akik nélkül rosszabb hely lenne a világ. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is keresi azt a személyt, valamint házaspárt, akik tevékenységükkel a másik ember boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, kisebb vagy nagyobb közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein.
Az előző években találtak orvos házaspárt, családsegítő alapítvány vezetőjét, az anyaság ezer arcát bemutató költő-grafikust, párkapcsolati trénereket, akikre mind illik a szó: jó emberek, akik életük példáján keresztül segítenek hozzá minket, hogy mi is jobb emberek legyünk.
Újdonság, hogy az egyéni és házaspároknak szóló díjuk mellett bevezetik a tudományos Kopp-Skrabski-díjat. Keresik azt a kutatót, aki a társadalmi hasznosság és testi-lelki egészség szempontjából bármely tudományterületen kiemelkedő jelentőségű, innovatív tudományos eredményt mutat fel.
Az egyéni és házaspároknak szóló díjra bárkit fel lehet terjeszteni. A javasoltak közül a Kopp-Skrabski díj zsűrije választja ki azt a 10-10 személyt, akik hivatalos jelöltekké válnak. A tudományos díjra felsőoktatási intézmények ajánlásai alapján egy 35 év alatti (junior) és 35 év feletti kategóriában hirdetnek győztest a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával. A díjak mellett közönségdíjakat is kiosztanak.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a jelöléseket augusztus 20-ig várja ezen a linken. Ünnepélyes díjátadás novemberben lesz. A díj 500.000 forint, a közönségdíjasok 300.000 forintos jutalomban részesülnek. A tavalyi jelöltekről és nyertesekről ITT lehet olvasni.
A díj Kopp Mária orvos, pszichológus és férje, Skrabski Árpád mérnök, szociológus nevét viseli. A házaspárként együtt kutató és alkotó szakemberek számos társadalomlélektani, magatartásszociológiai munkát jelentettek meg. Több országos reprezentatív felmérést végeztek a magyar egészségi állapot és életminőség pszichoszociális háttértényezőinek feltárása céljából. Kopp Mária 2009-ben megalapította a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat.
A Kopp-Skrabski-díj zsűrijének tagjai:
Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékének vezetője, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány alelnöke
Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese
Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója
Skrabski Fruzsina, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke
Skrabski Luca, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya, bíró
Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ügyvezetője
(Forrás: közlemény)